4. fejezet - Hiányoztál..

Sziasztok :) 

Phúú meghoztam a 4. részt.. annyira sajnálom hogy mostanában nem írtam részt, de egyrészt időm sincs és ihlet sem volt.. Ez a rész remélem kárpótol titeket valamennyire :)

Nem tudom mikor jön a következő fejezet, de mindent megteszek ígérem. 

Háát.. jó olvasást :) 

Pusziii :)

Ajánlott zene: Story Of My Life

Lehet, hogy nem volt jó ötlet ide jönnöm, de ha az esélyem meg van, hogy legalább egy percre láthassam a kislányomat, már megérte. Tudom, hogy nem volt helyes döntés őt eldobni magamtól, de most hogy már átéreztem a hiányát rájöttem, ez volt életem legnagyobb hibája. Amikor megnyomtam azt a kis apró tárgyat, amit a köznapi életben csengőnek hívnak, egy percre kihagyott egy ütemet a szívem. Egy középmagas, göndör hajú srác nyitott nekem ajtót. Meglepett kedvessége és széles vigyora.

-        Helló. Az állásinterjúra jöttem. Nem tudom jó helyen vagyok-e.

-        Szia. A legjobb helyen. Gyere csak beljebb. - Arcán hatalmas mosoly ékeskedett, ami biztos lányok milliót tiporná a földbe. Visszamosolyogtam rá, majd beljebb invitált a lakásba. Ahogy a nappali felé igyekeztünk lejátszódott bennem nagyon sok minden. Amilyen régen láttam a legjobb barátomat. Vajon megismer még? Emlékszik az együtt töltött időkre? Mert én egy percét sem felejtettem el. Lehet, hogy hülyeség volt ide jönnöm. Belépve a hatalmas szobába 12 érdeklődő szempárral találkoztam.

-        Srácok, ő itt.. – a göndör fiú próbált bemutatni, de még a nevemet sem tudja. De buta vagyok..

-        Allyson.. Allyson James vagyok. – mutatkoztam be a szobában ülő társaságnak. Körbenéztem, de a legjobb barátomat sehol sem láttam. Talán ő nem jött el ma? És a kislányomat se hozták el?

-        Szia Allyson, Perrie vagyok. Ő itt Liam, Danielle, Zayn, Niall és Harry. Gyere, ülj le. Kérsz valamit inni? – invitált az üresen álló kanapé felé, én pedig készségesen elfogadtam. A kérdésére pedig megráztam a fejemet. Nem voltam szomjas, bár a torkom így is ki volt száradva.  – Nem tudom az ügynökség mondta-e hogy mi lenne a feladatod. Van egy alig pár hónapos kisbaba, akire vigyázni kellene. Amikor nincs turné vagy valamilyen elintézni valónk tudunk rá ügyelni, de azért jó lenne, ha egy plusz ember is figyelne rá. Ezt a posztot töltenéd be te.

-        Tünemény a kislány. – vette át a szót a szőke hajú fiú, ha jól emlékszem Niall. – Semmi gond nincs vele, remek baba. Még az éjszakákat is átalussza.

-        ÉS hol van most az említett személy? – körbenéztem a szobában, de sehol sem láttam. Lehet nem hozták el.

-        Annie-t az előbb vitte el El és Louis a fürdőszobába, hogy kicseréljék a pelusát. – Szóval Annie-nek nevezték el. Nagyon aranyos név, még nekem is tetszik – Nézd, már jönnek is.

-        Srácok azt hiszem megtaláltuk a megfelelő embert. – szólalt meg mellettem a Harry mosolyogva. Én pedig hátra néztem és Louis meglepődött arcával találtam magamat szembe.

-        Ally? Ally te vagy az? – hangja pár oktávval magasabb lett. A kislányomat átadta a barátnője kezébe, majd abban a pillanatban előttem termett és erős karjai közé zárt. Olyan jó volt annyi év után a karjai között lenni, érezni édes és csalogató illatát.

-        Louis.. – suttogtam bele a nyakába. Ez az illat, már annyira hiányzott.

-        Úr isten mennyit változtál – pörgetett meg a tengelyem körül – hol voltál eddig? Mi történt veled? És mit keresel itt? – a kérdések csak úgy záporoztak belőle.

-        És te? Te is hogy megváltoztál. Ó annyi mesélni valóm van.

-        Bocsánat, ha megzavarunk valamit is. – köszörülte meg a torkát az egyik fiú. – De ti honnan ismeritek egymást?

-        Ez a csaj kiskorom megrontója.. – bökött meg ez a majom.

-        Kicsoda? Már ne is haragudj, de te és a bátyám rontottatok meg engem. És valami bajt csináltátok mindig tudtátok kire kenhetitek rá.

-        Ó Lou még most is ilyen. – nevetett fel a bongyorka mellőlem.

-        Akkor nem változtál semmit. – vigyorogtam rá. Nevetésünket egy aprócska hang zavarta meg, aki nem volt más, mint a kisbaba, aki a barátom barátnőjének a kezében pihent. Egyre közelebb mentem hozzá, és megpróbáltam egy kicsit „megkaparintani”.

-        Szabad? – mosolyogtam fel a lányra. Aki habozva, bár de kezembe adta Annie-t.

-        Tényleg gyönyörű baba. – jegyeztem meg félig hangosan, és felnéztem a srácokra.

-        Az bizony.. – helyeselt Liam. – Egyszerűen imádjuk őt.

-        Nem is értem az anyukája miért taszította el magától ezt a kis csöppséget.  – elmélkedett el a szőke srác. – Hiszen ezt a kislányt nem lehet nem szeretni.

-        Lehet, hogy nyomós oka volt rá. Nem? – fordultam velük szembe miközben a kisbabát ringattam.

-        Nem anya az ilyen.. - jegyezte meg epésen Lou ami szíven ütött. Ugyan ezt fogja gondolni, amikor megtudja, hogy Annie az én kislányom? – Eldobni magától egy ilyen kislányt..

-        Milyen jól áll a kezedbe és nem is érzi magát rosszul. Ez csoda, az első napokban alig tudtuk megnyugtatni. Biztos a mamáját kereste. – szólalt meg mellőlem Eleanor.

-        Szerintem srácok megtaláltuk az emberünket.

-        Szerintem is. – helyeselt a barna bőrű fiú.

-        Hát akkor Ally, üdv a fedélzeten. – Liam felállt és üdvözölt.

Egy két óra elteltével úgy érzem, magamat a srácok között mintha már évek óta ismerném őket. Már most úgy gondolom, hogy ha mondhatom úgy helyes volt az, amit cselekedtem. Száz százalékosan vigyáztak a kislányomra. Panaszom se lehet rájuk, tényleg fantasztikus emberek. Féltem, hogy beviszik valahova, de a srácok elmesélték, hogy a legidősebb tag rettenetesen ragaszkodott ehhez a kis angyalhoz. Ezért köszönettel tartozom neki, ki tudja, mi lenne most vele, ha egy árvaházban lenne.

Órák óta a kezemben van a kislányom, a fiúk (főként Louis) próbálták kicsalni tőlem, de én nem engedtem. Be akartam pótolni azt a törődést, amit elmulasztottam a hetek folytán. Közben átmentük a fiúk lakására, ahol megmutatták nekem, hogy mit hol találok. Annie szobájában ültem és ringattam. Olyan szép szemei vannak, mintha a bátyámat látnám. Neki is ilyen gyönyörű kék szemei voltak.

-        Annyira sajnálom kicsim, hogy eltaszítottalak magamtól. Én nem ezt akartam, csak egyszerűen egyedül voltam, betegeskedtem és nem hagyhattalak meghalni. Kérlek, ezt soha ne felejtsd el, rendben? Tudtam, hogy itt jó helyed lesz. Bíztam Lou-ban, hogy ő vigyázni fog rád, még így ismeretlenül is. És látod, alig lehet kivenni őt a kezedből. – minden mozdulatom óvó volt, hiszen féltem, hogy bármi baja eshet ennek a kis angyalnak. Belemerültem a lányom csodálásába, már csak azt hallottam, hogy valaki kopogtat az ajtón.

-        Bejöhetek? – dugta be a fejét az én kiskori cimborám. Ahogy az ajtóban állt végig mértem teljes mértékben. Rengeteget változott. Az a kisfiú, akit én olyan régen nem láttam szívdöglesztő pasi lett. Már értem miért döglenek utána lányok milliói, remek pasi és egyben remek ember.

-        Persze, hiszen ez a te házad. – mosolyogtam rá. Leült mellém a fotelbe és a kislányt kezdte el szuggerálni.

-        Aranyos nem igaz?

-        Igen, egy igazi tünemény. – Annie elaludt az ölembe, én pedig beletettem az agyába hogy nyugodtan tudja aludni az igazak álmát. Majd visszabandukoltam Lou mellé.

-        Olyan régen nem láttalak, mi van veled? – ő kezdeményezte a beszélgetést.

-        Jajj ha te azt tudnád.. – szomorodtam el. Lou közelebb jött hozzám én pedig odabújtam hozzá épp úgy, mint régen. Végre biztonságban érezhettem magamat.

-        Mi történt? Miért nem tudtak rólad semmit sem a szüleid? Hol voltál egész idáig? És hol laksz most? – faggatott.

-        Tudod, jól milyen vagyok. Mindig rátok támaszkodtam, ti ketten mindig ott voltatok nekem, Jer-el. A születésnapomon pedig összeomlott körülöttem minden. A bátyám elvesztése letaszított engem a mélybe. Alig tudtam felállni a baleset után és az rátett egy lapáttal hogy a szüleim is megutáltak. Engem hibáztattak a fiúk elvesztéséért. Egyedül voltam, teljesen egyedül voltam. Amikor mondtad, hogy megpróbálkozol az X-Factorral, tényleg esélytelennek éreztem magamat. Előtted próbáltam erős lenni, nem hagyhattam, hogy miattam add fel az álmaidat.

-        De ne bolondozz. Miért nem mondtad el hogy ekkora a baj? Nem mentem volna el és veled maradtam volna..

-        Látod, én meg pont ezt akartam elkerülni. Louis, tudod, hogy ez nem így megy. Ha te akkor ott velem maradsz, akkor most nem ülnél itt mellettem és nem lennél egy olyan banda tagja aki már az egész világot bejárta. Valld be hogy te is ezt az utat akartad, csak akkor még nem vallottad be magadnak. Téged erre a pályára szánt a jó isten. A kérdésedre pedig hogy hol voltam idáig egyszerű a válasz. Miután elmentél elkezdtem zülleni. Ittam és néha drogoztam, és ami a legrosszabb, hogy beleszerettem egy olyan fiúba, akibe nem lett volna szabad. Kezdetben nagyon jól meg voltunk és boldogok voltunk. Csakhogy ezt anyáék nem látták jó szemmel és döntésre bírtak vagy ők, vagy a fiú. Én, pedig mint egy elvakult szerelmes a fiút választottam. De rájöttem, hogy ez hiba volt, de amikor már visszamentem anyáékhoz hallani sem akartak rólam. Próbáltam felállni, csak hogy nem ment. Elhagytam a srácot és az utcán bóklásztam. Voltak nagyon beteg napjaim, amikor azt hittem végre meghalok és a bátyám mellé kerülhetek. De isten valamiért mindig megmentett engem. Rájöttem, hogy így nem élhetek. Elmentem ahhoz az irodához ahonnan kiküldtek több helyre, csak hogy sehol sem feleltem meg az elvárásoknak. Volt egy idő, míg egy idős öreg nénit gondoztam, de az sem tartott sokáig, hiszen a nénike meghalt. Szerencsére tudtam annyit spórolni, hogy most egy kis albérletben lakhattam mind addig, míg el nem fogyott a megtakarított pénzem. Az albérletből kidobtak és ismét az utcára kerültem. Jelenleg egy olyan lakásban lakok, amit az állam fizet nekem. Mihelyt lábra állok talán sikerül ismét egy csinos kis lakást keresnem.

-        Istenem.. Drágám, miért nem kerestél fel? Vagy miért nem próbálkoztál tovább a szüleidnél. Nem értem… és én hülye abba a tévhitben voltam, hogy te olyan boldog vagy nélkülem, hiszen egyszer sem kerestél miután elmentem. – csak most vettem észre hogy Louis könnyei potyogni kezdtek.

-        Ne bolondozz. Tudod mennyire hiányoztál te majom? Amikor hívtál az elején mindig letagadtam, hogy ott vagyok, hiszen nem akartam, hogy halld a hangomon, hogy teljesen a padlón vagyok. Eltaszítottalak magamtól, hogy te boldog lehess, ha már én nem vagyok az. De minden alkalommal néztelek titeket a tévében. Annyira büszke voltam rád, tudtam, hogy neked ott a helyed. Annyira boldog és felszabadult voltál. Én hittem azt hogy elfelejtettél, a későbbiekben pedig.. te híres lettél, a közeledbe se engedtek volna a testőrök. Úgy gondoltam az életed sokkal jobb nélkülem.

-        Ne bolondozz rád mindig lett volna időm. Rengetegszer gondoltam rátok. Azokra az évekre, hogy vagy most? – tudtam mire gondol. Lou-nak Jeremy volt a legjobb barátja.

-        Rosszul.. a tény hogy elvesztettem a másik felemet, felemészt. Nem tudok szabadulni a bűntudattól. Én tehetek mindenről, az én átkozott születésnapom volt, és engem akartak azok a barmok.. Ha ő nem szól közbe még most is élhetne.

-        Ezt most rögtön hagyd abba. Megértetted? Én is ugyan ezt csináltam volna az ő helyébe. Tudom jól, hogy te voltál a mindene. Szerinted hagyta volna, hogy az a két benga állat elvigyen téged és megerőszakoljon, vagy az isten tudja mit csináltak volna veled. Még bele gondolni is rossz. – egyre szorosabban ölelt magához. – Annyira sajnálom. Megígérem, hogy mostantól más lesz az életed. Ahogy megismered a srácokat ők is befogadnak és szeretni fognak. Anyukádék pedig meg fognak nyugodni, csak a gyász beszélt belőlük. Elvesztették a fiukat. Szeretnek téged, emlékszem anya is mennyit mesélte, hogy anyukád milyen büszke rád.

-        Reméljük, isten szóljon belőled. De már több mint 1 éve nem láttak, szerinted még fontos vagyok számukra?

-        Bízom benne. Egy anya a gyermekéért mindent megtenne. – Louis-nak igaza van. Egy anya bármit megtenne a gyermekéért. Én is ezért vagyok itt. Hogy helyrehozzam azt, amit elrontottam. És ha majd egyszer felnő a gyermekem nem fog rám haragudni ezért a baklövésemért…

3. fejezet - Az új babaszoba

Sziasztok :))

Nagy kihagyás után, de meghoztam az új részt :)) Próbálok minél több részt hozni a nyáron :)

Köszönöm hogy olvassátok a blogomat :)

Jó olvasást kívánok nektek :) Remélem tetszeni fog :) ♥
Komizni ér ;)

Legyen szép napotok :) 

~ Zs.

Az ember egy dolgot jegyezzen meg az életben. Soha ne bízzon rá 5 tinédzser fiúra egy babaszoba berendezését. Mindegyik fiú másféle szobára gondolt, és nem jutottak dűlőre. Mindenki a sajátját mondta és nem engedtek belőle. Louis narancssárga falakat akart kicsi répákkal és az egész szobát giccses dolgokkal akarta berendezni. Niall és Zayn meg voltak róla győződve hogy kék szoba legyen és a kiságy egy mikrofont ábrázoljon, Liam pedig egy egyszerű fehér szobát akart egyszerű bútorokkal. Nem akarta túlzásba vinni a dolgokat.

Még szerencse hogy Eleanor és a másik két lány is velük tartott, hiszen végképp veszekedésbe torkollott volna ez a vásárlás.

-        Oké, mit szólnátok egy olyan falhoz, hogy rózsaszín az egész fal és az egyik oldalon pedig fehér rózsaszín csíkos? – ötletelt Perrie.

-        Ez nem rossz, és akkor ahhoz vehetnénk fehér bútorokat meg mondjuk az a barna szőnyeg jó is lenne, ami volt alapból a szobába. Na, mit szóltok? – mosolygott Eleanor a fiúk pedig helyeslően bólintottak.

-        Gyertek én láttam egy nagyon jó fehér bútort, ami szerintem menne a szoba elképzeléséhez. – indult meg Liam az egyik irányba majd mindenki követte őket. A Liam által tanácsolt bútort vették meg a srácok, ami fehér és halványrózsaszín volt, valamint a fogantyúi arany koronák voltak, ami a szekrényeken és a kiságyon is megtalálható motívum. Vásároltak még babajátékokat, rengeteg ruhát és hasonló kiegészítőket. Hasznosat és haszontalant egyaránt.

-        Azt hiszem remek munkát végeztünk. - Bólogatott helyeslően Lou.

-        Úgy gondolod? – vágott vissza Zayn. – Talán ha te is segítettél volna és nem csak parancsolgattál volna, előbb kész is lettünk volna.

-        Valakinek a kislánnyal is játszania kellett. De ne aggódj Zaynie az ügyes kisfiúkat megjutalmazzák. – röhögött fel a fiú, mire Zayn gúnyos mosolyra húzta a száját. Lou jobbnak látta át adni a kislányt a barátnőjének. Talán jobban is tette hiszen Zayn abban a pillanatban felugrott és a fiú után iramodott. Louis sikongatva futott ki a szobából, amit a kis Annie nevetve fogadott. Mindenki felé nézett, és megmosolyogtatta a szobában ülőket.

-        Szerintetek tetszik neki a szoba? – gondolkodott Harry.

-        Biztos vagyok benne. – nézett körül Niall. – Tényleg remek munkát végeztünk srácok.

-        Ideje lenne aludnod hercegnő. – Eleanor felállt a kislánnyal és berakta az új helyére. Mindegyik srác oda ment hozzá és egy puszit nyomtak a homlokára.

-        Jó éjt picilány. Álmodj szépeket. – Harry simított egyet a pici fejecskéjén és csendben kivonultak a szobából. Mindenki a nappaliba ült le és tanácskozni kezdtek hogyan is legyen tovább.

-        Srácok holnap Dani és én bemegyünk egy közvetítő irodába és elintézzük, hogy legyen valaki a babával. – kezdett bele El.

-        Ilyen hamar? – szomorodott el Lou.  – Nem vigyázhatnánk rá még mi egy kicsit?

-        Louis jövő héten kezdődnek a próbák a turnéra, valaki kell nekünk és időben neki kellene állni a keresésnek. Hidd el nem lesz egyszerű dolog megtalálni a megfelelő embert.

-        Ajjhh.. nemáár.. – nyafogott a legidősebb srác.

-        És hogy gondoltátok az interjúkat? – szólalt meg Zayn is.

-        Amikor ti is itthon vagytok, azaz még a héten. Akiket az ügynökség megfelelőnek talál, elküldi, hozzánk mi pedig válogathatunk. Természetesen teljesen titokban megy a dolog, így rajongók nem tudnak jelentkezni.

-        Remek. – bólogatott Liam. – De mit szólnátok, hogyha nem ehhez a házhoz hívnánk az emberek, hanem mondjuk valamelyikünk saját lakására, hogy biztosan ne fogjon szagot a sajtó.

-        Hmm.. ez fantasztikus ötlet.

-        De az én házam tabu. - tiltakozott Harry. – Oda jobb, ha nem hívtok senkit, mert nem hogy maradnak, fejvesztve menekülnének.

-        Ki gondolta volna haver. – röhögött fel Lou és Niall egyszerre.

-        Jöjjön hozzánk. – válaszolta egyszerűen Dani. – Nálam rend van és a nappaliban simán elférünk.

-        Szuper, köszönjük drágám. – Liam forró csókot nyomott barátnője szájára.

-        Srácok és mi lesz a sajtóval? A mai nap után tuti hogy szagot fogtak, mit mondunk ki ez a baba? – kérdezte Niall, mire mindenki elgondolkodott.

-        Igazad van. Erre nem is gondoltam. Csak az járt a fejemben hogy An-nek mindene meglegyen.

-        Mondjuk azt, hogy örökbe fogadtuk a kislányt vagy hogy az egyik nagyon közeli ismerősünknek a gyermeke akinek autóbalesete volt így ránk bízta a babát. – morfondírozott Harry.

-        És ha az anyja betoppant mit mondunk? Igen ő a mamája és feltámadt a sírból? – nevetett fel keserűen Louis.

-        Az lenne a legjobb, ha nem mondanánk semmit. Ha a kislányról kérdeznek, témát terelünk, ezzel is utat nyerve magunknak. A családot sem kellene egyenlőre beavatni, hiszen ők tuti kivernék a patáliát és azt mondanák, hogy adjuk le a rendőrségen.

-        Igaz. Akkor maradjunk ennyiben. Ha valaki kérdez valamit is, ne válaszoljatok. Annie-t pedig egyelőre titkoljuk a nyilvánosság elől vagy legalább is ne mondjunk róla semmi nyilván valót.

-        Rendben.

*

Minden nap eszembe jut az a nap, amikor el kellett válnom a legjobb barátomtól. Talán soha nem fogom megbocsájtani saját magamnak, hogy a legrosszabb időben hagytam otthon magára. Milyen barát vagyok én, ha? Ő bíztatott, hogy ezt az utat válasszam, hiszen lehet hogy többet nem lenne ekkora lehetőségem. ÉS tényleg, itt vagyok én Louis Tomlinson a One Direction formáció egyik tagja. Hatalmas hírnévnek tettem szert, de a barátomat elveszítettem. Vajon mi lehet most vele?

Az első időkben anyától mindig kérdezgettem felőle, mesélte, hogy nagyon nincs jól. Néha látja az utcán, de már nem önmaga. A bátya halála után teljesen összeroppant. Nem kellet volna magára hagynom. Az elmúlt egy évben nem is látta őt. A családja sem tudnak róla semmit. Vajon hol van, és mi van vele? Kérlek istenem, bárcsak újra láthatnám őt. Mi mindent megtennék érte. A régi időkből van egy közös kép, amin hárman vagyunk,

Jeremy, Ally és én. Azóta is féltve őrözött kép ez számomra. Még a baleset előtt készült. Mindannyian mosolyogunk és boldogok vagyunk.

-        Mi a baj picim? – simogatta meg az arcomat a barátnőm.

-        Semmi, csak elgondolkodtam. Tudod, néha nagyon hiányoznak a régi barátaim. – szomorodtam el ismét.

-        Ők, akik a képen vannak veled? Soha nem meséltél róluk..

-        Igen, tudod mi mindig is elválaszthatatlanok voltunk. Rettenetesen hiányoznak az életemből..

-        Miért nem mész haza pár napra?  Neked is jót tenne, és én is meg ismerném a barátaidat. – mosolygott rám kedvesen.

-        Baby, aranyos gesztus ez tőled, csak az a baj, hogy Jer, két és fél éve meghalt, Ally-ről pedig semmit nem tud a családja majdnem egy éve. Teljesen összeroppant, amikor a bátyja meghalt a kezei között.

-        Istenem, annyira sajnálom. Szóval ezért nem akartál róla beszélni. Kérlek, ne haragudj rám, nem tudtam.

-        Dehogy haragszom. Hiányoznak. Jer és én voltunk a világ legjobb barátai. Kiskorunkban együtt üldöztük a csajokat, együtt piszkáltuk Al-t, kiborítottuk a családot. Csak aztán azok a rohadt bankrablók.. – kezem ökölbe szorult a szememből pedig kicsordult egy könnycsepp. – Mindent tönkre tettek.

-        Ne gondolj erre jó?  A lányt pedig híd el megtaláljuk. Biztos, hogy a közelben van és egyszer csak úgy be fog robbanni véletlenül.

-        Legyen igazad. De mi van a babával? Alszik még? – kíváncsiskodtam. Ez a pici lény egyszerűen a szívemhez nőtt, és el sem tudom ereszteni.

-        Igen. Amikor feljöttem Niall kezében volt el gügyögött vele. Annyira jól bántok vele. Először azt hittem, hogy ki fogtok készülni, de eddig le a kalappal előtettek. Habár csak egy nap telt el, így is fantasztikusak vagytok.

-        Köszönöm drágám, de nélküled nem menne ilyen fantasztikusan.

*

Eljött a nap, ma kezdődnek a meghallgatások. A legjobb dadát keresik a srácok akire tényleg rátudnák bízni a kisbabát.

-        Felkészültetek? Nem sokára itt lesz az első hölgy.

-        Csapjunk bele. Ne hozzunk elhamarkodott döntéseket, a legjobb emberre van szükségünk.

-        Oké főnök. – ásítozott Harry.

-        Szerbusztok, kedveskéim. – jött be az ajtón a 6. jelölt. Kb. 65 éves lehetett a hölgy aki csak mosolygott a széken.

-        Szóval, ön szereti a kisgyerekeket és már van tapasztalata ezen a téren? – kérdezgette Perrie.

-        Igen drágám. 5 kis unokát neveltem fel valamint fénykoromban 3 családnál is dolgoztam.

-        Értem. – bólogatott Eleanor és Perrie is. A srácok pedig alig tudták visszafogni a nevetésüket.

-        Ő lenne az, akire vigyázni kellene? – mutatott a Lou kezében alvó csöppségre.

-        Igen, alig pár hónapos a kis Annie. – mosolyogott a fiú.

-        Ne túl fiatalok még a szülőséghez? – kérdezte a hölgy.

-        Ő nem a mi gyermekünk, de büszkén fogjuk felnevelni a kislányt.

-        Köszönjük, hogy eljött asszonyom, majd értesítjük. – mosolygott a Malik fiú mellett ülő lány majd az ajtóhoz kísérte az idős hölgyet.

-        Srácok ő volt a hatodik ember és még mindig nem megfelelő.

-        Ilyen idős emberre nem bízhatjuk a babát. Én úgy gondoltam, hogy utaznának velük a turnén..

-        De ez a nő nem biztos, hogy kibírna egy turnét. – röhögött fel Harry.

-        Haz ez nem vicces. – pirított rá Liam.

-        Figyeljetek, már csak egy ember van hátra utána pedig döntünk. De az eddigi felállásból maximum erre az utolsó hölgyre bíznám rá a gyereket. Az egyik rosszabb volt, mint a másik.

-        Hát én nem tudom srácok. De kiviszem Annie-t a mosdóba, kicserélem a pelusát. El kijössz velem? Segítségre is szükség lehet. – mosolygott a srác. Miközben a pelusát cserélték a kislánynak hallották, hogy csöngettek.

-        Biztosan az egyik jelentkező lesz az.

-        Remélem ő lesz a legmegfelelőbb erre az állásra, szükségünk van egy tökéletes emberre.

-        Nyugodj meg drágám, minden rendben lesz. Ez a kis csöppség élvezni fogja az életet.

-        Abban biztos vagyok. Lesz neki 5 papája és remélhetőleg 5 mamája is. Ő a mi kicsi hercegnőnk. – Louis adott a barátnőjének egy csókot majd együtt mentem vissza a szobába hol már folyt a „kihallgatás”.

-        Srácok azt hiszem megtaláltuk a megfelelő embert. – szólalt meg Harry mosolyogva. Amikor a lány arcát megláttam a világ 3-at sőt négyet fordult körülöttem.

-        Louis jól vagy? – szólt oda hirtelen Niall.

-        El, fogd meg a gyereket. – az említett gyorsan kikapta a kezemből a babát én pedig a földre rogytam és sok hosszú idő lepergett előttem.

2. fejezet – Annie

Hát sziasztok :)))

Nagyon sajnálom hogy ennyit kellett várnotok egy új részre, de sajnos minden össze jött :/ 

Na de most itt van az új rész ami remélem tetszeni fog nektek :) 

Ha elolvastátok légyszi jelezzetek vissza hogy mit gondoltatok erről a részről. Hogy tudjam jó-e az amit írtam :)

Jó olvasást :)

Legyen szép napotok :) ♥

~Zs. :)

A csengő zajára ébredtem fel. Lusta barátaimnak köszönhettem, hogy nekem kellett ajtót nyitnom. Hát elhihetitek, hogy mennyire örültem neki, pont amikor bevackoltam magamat . Amikor megpillantottam azt az alig pár hónapos kisbabát meghökkentem és egyből felébredtem. Már nem voltam álmos.. sőt. Mit kereshet a mi ajtónkba ez a baba? Honnan jött? Meddig lesz nálunk? Ezek a kérdések vízhangoztak a fejemben.

-          Hát te picim? Ki vagy te? – simogattam meg a pofiját. Körül néztem hátha még itt van az édesanyja vagy valamilyen rokona, de mivel nem láttam senkit bevittem őt a melegházba nehogy megfagyjon. Hiszen pici kezecskéje már jéghideg volt.

-          Ki volt az? – kiabálta Liam, a bandatársam.

-          Srácok ezt el sem fogjátok hinni. – magyaráztam nekik miközben a konyhán át a nappali felé haladtunk.

-          Hát ez meg ki? – hőkölt hátra Zayn, mire mindenki odakapta a fejét.

-          Nem tudom. Az ajtó előtt találtam. Védtelenül, és sírt. A kezei nagyon hidegek.. – szabadkoztam. – Mi van ha beteg?

-          Harry! – ordította el magát Liam. – Harry az istenit gyere ide!

-          Héé! Halkabban! Mordultam rá a fiúra hiszen szegény baba alig hogy elnyugodott, nem szeretném ha megint elkezdene sírni.

-          Mi van? – legjobb barátom egy alsónadrágban állított oda hozzánk.

-          Nem szeretnél valamit elárulni nekünk? – faggatta őt Zayn.

-          Mégis mi a francról beszélsz? És mi ez az elviselhetetlen bömbölés? – horkantott fel.

-          Ezt a csöppséget az imént rakták le az ajtónk elé. Nem szeretnél mondani valamit? – förmedtünk rá.

-          Mégis mi a francra céloztok? – vonta fel a szemöldökét. – Ugye nem..

-          Óó dehogynem.. naponta mászol be idegen nők ágyába. Ki tudja, mikor kit csinálsz fel? – horkantott fel Liam.

-          Na, nem..ti komolyan azt gondoljátok rólam, hogy felcsináltam egy csajt és ezt itt az én gyerekem?

-          Hát ki másé? Különben miért lenne itt nálunk? Miért pont a mi házunk elé tették volna le?

-          Honnan tudjam?

-          Mi lesz vele? –tettem fel a következő kérdést.  Féltem a választól.. Ahogy a karomban tartom és ringatom, nagyon a szívemhez nőtt a baba. Ahogy rám nézett a szomorú szemeivel nagyon megsajnáltam szegényt. Vajon miért mondott le róla az édesanyja? Mi történhetett velük?

-          Természetesen bevisszük a rendőrségre. – vágta rá Liam.

-          Na, nem! – szólaltam fel az érdekében.

-          Hát te meg mit hablatyolsz?  - horkantott fel Zayn, majd mind rám meredtek.

-          Most gondoljatok bele.. Valaki szándékosan tette le az ajtónk elé ezt a gyönyörűséget, gondolom tudta, hogy ránk bízza. Szerintetek hova kerülne, hm? Egy otthonba, ahol ki tudja, hogyan viselkednek vele. Én ezt nem hagyom. Ha ti nem álltok mellettem, akkor egyedül vigyázok rá.

-          Állj le haver. Ezt nem teheted. Valahol lehet, hogy keresik ezt a babát. És ha ránk hívják a rendőrséget, akkor mi lesz? Akkor is ilyen bátor leszel?

-          Ti most komolyan kiraknátok az utcára szegénykémet? – körbenéztem a srácokon. Nem tehetik ezt vele. Ki tudja az édes anyja miért hagyta magára? És miért pont hozzánk hozta? Kell itt lennie valami kapcsolatnak, biztos vagyok benne.

-          Akkor sem lehet ez! Fogd már fel! – a barátom teljesen ki kelt magából. Alig ismerek rá.

-          De miért? Ha? Áruld, már el miért nem maradhatna itt pár napot. Addig is meg vitatjuk a dolgot. Nézz rá, hiszen szegényem szeretetre éhes, és szüksége van ránk.

-          Nem tudom Louis.. és mi lesz vele,  amíg mi próbálunk, vagy amikor turnén vagyunk? Ki figyel rá? – tette fel a következő kérdést.

-          A turnéra magunkkal visszük, de felfogadunk egy hivatásos dadát, aki vigyáz rá. Kérlek, én, mint a legidősebb vállalom a felelősséget ezért a tüneményért. – Liam csak a fejét csóválta, míg én magukra hagytam őket.

Meg fogtam a baba kevéske cuccát és felvittem magammal a szobámba. Nem érdekelt semmi, főleg nem az, hogy a srácok ordítoznak utánam. Sajnálom, ha én egyszer a fejembe vések valamit az úgy is marad, és nem engedek belőle. Szépen leraktam az ágyamra én pedig mellé máztam. Ahogy rám néz és próbál mosolyogni, levesz a lábamról. Simogattam az arcocskáját és eszembe jutottak azok az idők, amikor a húgaim voltak ennyi idősek. Egyik pillanatról a másikra az egyik dalunkat kezdtem el dúdolgatni neki, amire szépen lassan elpilledtek a szemei és végleg elaludt. Óvatosan magamhoz öleltem, beszippantottam az illatát és vele együtt merültem el az álmok világába.

*

Amióta elhagytam a gyermekemet a sötét utcákon sétálok. Hova mehetnék? Kihez? A szüleim a bátyám halála óta engem okolnak mindenért. Úgy vélik, hogyha nem vagyok ilyen „hisztis” akkor a bátyám nem áll ki értem és nem kellett volna meghalnia. Szerintetek nekem olyan pompás érzés hogy a bátyámat mellettem ölték meg. Amikor felébredtem a kórházban és Louis közölte velem a rosszhírt, azt hittem, hogy megőrülök. Nem lehet az, hogy aki az életet jelentette nekem elhagyott engem örökre. És most itt vagyok egyedül, védtelenül. A kislányomat is elhagytam a saját nyomorúságom miatt. Ha ezt látná, a bátyám vajon mit mondana? Szégyenkezne miattam..

Ahogy a napok teltek egyre kevesebb esélyt találtam arra, hogy egyszer ismét a kezembe foghassam a lányomat. Sehol sem akartak alkalmazni, mivel nem volt elég tapasztalatom és még fiatal vagyok. Az utolsó esélyem egy intézmény volt ahonnan családokhoz küldenek ki dadákat vagy akár cselédeket. Amikor bementem a hatalmas épületbe a gyomrom apró görcsé rándult össze. Ez az utolsó esélyem a boldogságra. Talán sikerül…

*

-          Niall, nem adhatsz ennek a gyereknek hamburgert és sült krumplit! – mordult a Horan fiúra Harry.

-          De miért, nézd, már mutogat rá, hogy kell neki. Amúgy is fejlődő szervezet.. –szomorodott el a fiú. – Naa légyszii.

-          Most ezt komolyan kérdezed? – kuncogott Dani. – Ez a baba maximum egy hónapos lehet. Neki még tápra vagy anyatejre van szüksége és nem ilyen kajákra.

-          Ajj, bocsi csajszi, akkor ezt én eszem meg. Neked marad a fogyós kaja. – rántotta meg a vállát és beleharapott a hatalmas szendvicsbe.  A kislány csillogó szemekkel figyelte az ír fiút, aki szenvedéllyel ette ízletes hamburgerét.

-          Tényleg és most mi lesz vele? – szólalt meg hirtelen Eleanor amikor az ő kezébe került a csöppség.

-          Louis nagyon ragaszkodik hozzá, de Liam pedig elvinné a rendőrségre. Fél, hogy baj lesz belőle.  – válaszolt a Malik fiú. -  Nem tudom, mi lenne a legjobb döntés.

-          Igaza van Lou-nak. Tudjátok, milyen élet van ezekben az árvaházakban? Oda nem bevinni kell a gyerekeket, hanem kihozni..

-          Nem, nem és nem! – kelt ki magából Liam.

-          Drágám, igaza van El-nek. Múltkor együtt mentünk el egy ilyen intézménybe meglátogatni a gyerekeket.. Borzalmas és szívszorító látvány, ami ott fogadott minket. A sok gyerek, aki csak szeretetre vágyik, olyan szomorúak voltak.

-          Nem tudom, nem tudom.. – a Payne fiú idegesen járkált a szobában. – Szerintetek nem kerülünk bajba? Ha csak úgy nálunk marad?

-          Liam gondolj bele, ha az anyjának vagy bár kiének kellene, akkor most itt lenne velünk?

-          De miért pont ide hozták? Mi van akkor, ha minket akarnak bajba keverni? Hogy ránk húzhassák a vizes lepedőt..

-          De kicsoda? Kinek állna érdekében ez? – jött a következő kérdés a Malik fiútól.

-          Bárkinek. Ebből hatalmas balhé is lehet. Akár a karrierünket is kockáztathatjuk vele..

-          Figyelj, egy kicsit nálunk lesz, aztán meglátjuk mi lesz vele. Hátha valaki keresni fogja. Mit szóltok ehhez a variációhoz? – kérdezte Harry.

-          ÉS mi lesz vele, amíg mi próbálunk, vagy fellépésünk van?

-          Jajj Liam, ezt már megbeszéltünk. Itt vagyunk mi is.. tudunk rá vigyázni, sőt.. nagyon is elvagyunk vele. Nézd meg milyen aranyos..- Dani kérlelően nézett a barátjára. Liam sokat habozott. Mindenki kérlelően nézett rá, hiszen már megszerették ezt a csöppséget.

-          Jó, rendben van. Maradjon. De akkor az egyik szobát be kellene neki rendezni. Nem gondoljátok?

-          Ez az! – srácok örömükben nem tudtak, hogy kit öleljenek meg. A Liam pedig nagyon örült hogy ilyen boldogságot hozott a srácok életébe, csak nagyon fél hogy még nagy bajba fognak kerülni..

-          Nem láttátok a babát? – futott le a konyhába az utolsó bandatag. De amikor meglátta, hogy a barátnője játszik a csöppséggel megnyugodott, hogy a baba épségben van. – És mi ez a hatalmas öröm? Miről maradtam le, míg fent szundítottam?

-          Liam bele ment, hogy maradhasson a baba. Velünk maradhat. – amikor a Tomlinson fiú meghallotta a jó hírt, először fel sem fogta, de amikor már kétszer, háromszor végig futott benne az amit az imént mondtak, hatalmas kő esett le a szívéről és hatalmas molyosra húzta a száját.

-          Köszönöm Liam.. – oda ment hozzá és megölelte bandatársát. Nagyon hálás volt neki..

-          Louis olyan jól áll neked ez a gyerek. – vigyorgott rá Niall a többiek pedig beleegyezően bólogattak

-          Tommo bácsi.. – ízlelgette Harry. – El úgy látom, bele kell húznod, Louis már most úgy érzi magát mintha az ő gyermeke lenne.

-          Pár órája van a kezemben és már a szívemhez nőtt. Olyan furcsa érzésem van vele kapcsolatban.. – magyarázta a fiú miközben a kiscsöppség arcát kémlelte. – Annyira hasonlít valakire, csak nem tudom kire. És ki hozta le mellőlem a babát?

-          Olyan édesen aludtatok fent az ágyba.. nem volt szívünk szétválasztani titeket. – kezdett bele Eleanor. – de aztán felébredt a pici és lehoztunk nehogy téged is felkeltsen. Álmodban is alig akartad elengedni.

-          És mi lesz a neve? – tért a lényegre Perrie. Ez a kérdés már mindenkiben megfogalmazódott csak nem tették még fel a többieknek.

-          Harold.. szólalt meg elsőként Harry. – Az egy olyan szép név.. Szerintem legyen az.. – De a válasz erre egy hatalmas kacagás lett. – Most mi van?

-          Harry, nem adhatod neki a saját nevedet. Ő egy kislány. – nevette ki Zayn.

-          Kim? – jött a következő név Eleanor-tól.

-          Alex? – kérdezte Liam. – szerintem az egy gyönyörű szép név.

-          A Lora hogy tetszik nektek? – érdeklődött Niall.

-          Mit szólnátok az Annie-hez? – kíváncsiskodott Louis. – Azt jelenti kecsesség, báj, Isten kegyelme..

-          Annie? – kérdezték többen is, mire Lou bólintott. – Tökéletes.

-          Hát akkor, Szia, Annie. Köszöntelek téged szerény hajlékunkban. Hidd, el nagyon jól fogod érezni magadat nálunk, igazi kis királynő leszel.. – Louis megsimogatta a csöppséget mire ő örömét mutatta a fiú felé.