4. fejezet - Hiányoztál..

Sziasztok :) 

Phúú meghoztam a 4. részt.. annyira sajnálom hogy mostanában nem írtam részt, de egyrészt időm sincs és ihlet sem volt.. Ez a rész remélem kárpótol titeket valamennyire :)

Nem tudom mikor jön a következő fejezet, de mindent megteszek ígérem. 

Háát.. jó olvasást :) 

Pusziii :)

Ajánlott zene: Story Of My Life

Lehet, hogy nem volt jó ötlet ide jönnöm, de ha az esélyem meg van, hogy legalább egy percre láthassam a kislányomat, már megérte. Tudom, hogy nem volt helyes döntés őt eldobni magamtól, de most hogy már átéreztem a hiányát rájöttem, ez volt életem legnagyobb hibája. Amikor megnyomtam azt a kis apró tárgyat, amit a köznapi életben csengőnek hívnak, egy percre kihagyott egy ütemet a szívem. Egy középmagas, göndör hajú srác nyitott nekem ajtót. Meglepett kedvessége és széles vigyora.

-        Helló. Az állásinterjúra jöttem. Nem tudom jó helyen vagyok-e.

-        Szia. A legjobb helyen. Gyere csak beljebb. - Arcán hatalmas mosoly ékeskedett, ami biztos lányok milliót tiporná a földbe. Visszamosolyogtam rá, majd beljebb invitált a lakásba. Ahogy a nappali felé igyekeztünk lejátszódott bennem nagyon sok minden. Amilyen régen láttam a legjobb barátomat. Vajon megismer még? Emlékszik az együtt töltött időkre? Mert én egy percét sem felejtettem el. Lehet, hogy hülyeség volt ide jönnöm. Belépve a hatalmas szobába 12 érdeklődő szempárral találkoztam.

-        Srácok, ő itt.. – a göndör fiú próbált bemutatni, de még a nevemet sem tudja. De buta vagyok..

-        Allyson.. Allyson James vagyok. – mutatkoztam be a szobában ülő társaságnak. Körbenéztem, de a legjobb barátomat sehol sem láttam. Talán ő nem jött el ma? És a kislányomat se hozták el?

-        Szia Allyson, Perrie vagyok. Ő itt Liam, Danielle, Zayn, Niall és Harry. Gyere, ülj le. Kérsz valamit inni? – invitált az üresen álló kanapé felé, én pedig készségesen elfogadtam. A kérdésére pedig megráztam a fejemet. Nem voltam szomjas, bár a torkom így is ki volt száradva.  – Nem tudom az ügynökség mondta-e hogy mi lenne a feladatod. Van egy alig pár hónapos kisbaba, akire vigyázni kellene. Amikor nincs turné vagy valamilyen elintézni valónk tudunk rá ügyelni, de azért jó lenne, ha egy plusz ember is figyelne rá. Ezt a posztot töltenéd be te.

-        Tünemény a kislány. – vette át a szót a szőke hajú fiú, ha jól emlékszem Niall. – Semmi gond nincs vele, remek baba. Még az éjszakákat is átalussza.

-        ÉS hol van most az említett személy? – körbenéztem a szobában, de sehol sem láttam. Lehet nem hozták el.

-        Annie-t az előbb vitte el El és Louis a fürdőszobába, hogy kicseréljék a pelusát. – Szóval Annie-nek nevezték el. Nagyon aranyos név, még nekem is tetszik – Nézd, már jönnek is.

-        Srácok azt hiszem megtaláltuk a megfelelő embert. – szólalt meg mellettem a Harry mosolyogva. Én pedig hátra néztem és Louis meglepődött arcával találtam magamat szembe.

-        Ally? Ally te vagy az? – hangja pár oktávval magasabb lett. A kislányomat átadta a barátnője kezébe, majd abban a pillanatban előttem termett és erős karjai közé zárt. Olyan jó volt annyi év után a karjai között lenni, érezni édes és csalogató illatát.

-        Louis.. – suttogtam bele a nyakába. Ez az illat, már annyira hiányzott.

-        Úr isten mennyit változtál – pörgetett meg a tengelyem körül – hol voltál eddig? Mi történt veled? És mit keresel itt? – a kérdések csak úgy záporoztak belőle.

-        És te? Te is hogy megváltoztál. Ó annyi mesélni valóm van.

-        Bocsánat, ha megzavarunk valamit is. – köszörülte meg a torkát az egyik fiú. – De ti honnan ismeritek egymást?

-        Ez a csaj kiskorom megrontója.. – bökött meg ez a majom.

-        Kicsoda? Már ne is haragudj, de te és a bátyám rontottatok meg engem. És valami bajt csináltátok mindig tudtátok kire kenhetitek rá.

-        Ó Lou még most is ilyen. – nevetett fel a bongyorka mellőlem.

-        Akkor nem változtál semmit. – vigyorogtam rá. Nevetésünket egy aprócska hang zavarta meg, aki nem volt más, mint a kisbaba, aki a barátom barátnőjének a kezében pihent. Egyre közelebb mentem hozzá, és megpróbáltam egy kicsit „megkaparintani”.

-        Szabad? – mosolyogtam fel a lányra. Aki habozva, bár de kezembe adta Annie-t.

-        Tényleg gyönyörű baba. – jegyeztem meg félig hangosan, és felnéztem a srácokra.

-        Az bizony.. – helyeselt Liam. – Egyszerűen imádjuk őt.

-        Nem is értem az anyukája miért taszította el magától ezt a kis csöppséget.  – elmélkedett el a szőke srác. – Hiszen ezt a kislányt nem lehet nem szeretni.

-        Lehet, hogy nyomós oka volt rá. Nem? – fordultam velük szembe miközben a kisbabát ringattam.

-        Nem anya az ilyen.. - jegyezte meg epésen Lou ami szíven ütött. Ugyan ezt fogja gondolni, amikor megtudja, hogy Annie az én kislányom? – Eldobni magától egy ilyen kislányt..

-        Milyen jól áll a kezedbe és nem is érzi magát rosszul. Ez csoda, az első napokban alig tudtuk megnyugtatni. Biztos a mamáját kereste. – szólalt meg mellőlem Eleanor.

-        Szerintem srácok megtaláltuk az emberünket.

-        Szerintem is. – helyeselt a barna bőrű fiú.

-        Hát akkor Ally, üdv a fedélzeten. – Liam felállt és üdvözölt.

Egy két óra elteltével úgy érzem, magamat a srácok között mintha már évek óta ismerném őket. Már most úgy gondolom, hogy ha mondhatom úgy helyes volt az, amit cselekedtem. Száz százalékosan vigyáztak a kislányomra. Panaszom se lehet rájuk, tényleg fantasztikus emberek. Féltem, hogy beviszik valahova, de a srácok elmesélték, hogy a legidősebb tag rettenetesen ragaszkodott ehhez a kis angyalhoz. Ezért köszönettel tartozom neki, ki tudja, mi lenne most vele, ha egy árvaházban lenne.

Órák óta a kezemben van a kislányom, a fiúk (főként Louis) próbálták kicsalni tőlem, de én nem engedtem. Be akartam pótolni azt a törődést, amit elmulasztottam a hetek folytán. Közben átmentük a fiúk lakására, ahol megmutatták nekem, hogy mit hol találok. Annie szobájában ültem és ringattam. Olyan szép szemei vannak, mintha a bátyámat látnám. Neki is ilyen gyönyörű kék szemei voltak.

-        Annyira sajnálom kicsim, hogy eltaszítottalak magamtól. Én nem ezt akartam, csak egyszerűen egyedül voltam, betegeskedtem és nem hagyhattalak meghalni. Kérlek, ezt soha ne felejtsd el, rendben? Tudtam, hogy itt jó helyed lesz. Bíztam Lou-ban, hogy ő vigyázni fog rád, még így ismeretlenül is. És látod, alig lehet kivenni őt a kezedből. – minden mozdulatom óvó volt, hiszen féltem, hogy bármi baja eshet ennek a kis angyalnak. Belemerültem a lányom csodálásába, már csak azt hallottam, hogy valaki kopogtat az ajtón.

-        Bejöhetek? – dugta be a fejét az én kiskori cimborám. Ahogy az ajtóban állt végig mértem teljes mértékben. Rengeteget változott. Az a kisfiú, akit én olyan régen nem láttam szívdöglesztő pasi lett. Már értem miért döglenek utána lányok milliói, remek pasi és egyben remek ember.

-        Persze, hiszen ez a te házad. – mosolyogtam rá. Leült mellém a fotelbe és a kislányt kezdte el szuggerálni.

-        Aranyos nem igaz?

-        Igen, egy igazi tünemény. – Annie elaludt az ölembe, én pedig beletettem az agyába hogy nyugodtan tudja aludni az igazak álmát. Majd visszabandukoltam Lou mellé.

-        Olyan régen nem láttalak, mi van veled? – ő kezdeményezte a beszélgetést.

-        Jajj ha te azt tudnád.. – szomorodtam el. Lou közelebb jött hozzám én pedig odabújtam hozzá épp úgy, mint régen. Végre biztonságban érezhettem magamat.

-        Mi történt? Miért nem tudtak rólad semmit sem a szüleid? Hol voltál egész idáig? És hol laksz most? – faggatott.

-        Tudod, jól milyen vagyok. Mindig rátok támaszkodtam, ti ketten mindig ott voltatok nekem, Jer-el. A születésnapomon pedig összeomlott körülöttem minden. A bátyám elvesztése letaszított engem a mélybe. Alig tudtam felállni a baleset után és az rátett egy lapáttal hogy a szüleim is megutáltak. Engem hibáztattak a fiúk elvesztéséért. Egyedül voltam, teljesen egyedül voltam. Amikor mondtad, hogy megpróbálkozol az X-Factorral, tényleg esélytelennek éreztem magamat. Előtted próbáltam erős lenni, nem hagyhattam, hogy miattam add fel az álmaidat.

-        De ne bolondozz. Miért nem mondtad el hogy ekkora a baj? Nem mentem volna el és veled maradtam volna..

-        Látod, én meg pont ezt akartam elkerülni. Louis, tudod, hogy ez nem így megy. Ha te akkor ott velem maradsz, akkor most nem ülnél itt mellettem és nem lennél egy olyan banda tagja aki már az egész világot bejárta. Valld be hogy te is ezt az utat akartad, csak akkor még nem vallottad be magadnak. Téged erre a pályára szánt a jó isten. A kérdésedre pedig hogy hol voltam idáig egyszerű a válasz. Miután elmentél elkezdtem zülleni. Ittam és néha drogoztam, és ami a legrosszabb, hogy beleszerettem egy olyan fiúba, akibe nem lett volna szabad. Kezdetben nagyon jól meg voltunk és boldogok voltunk. Csakhogy ezt anyáék nem látták jó szemmel és döntésre bírtak vagy ők, vagy a fiú. Én, pedig mint egy elvakult szerelmes a fiút választottam. De rájöttem, hogy ez hiba volt, de amikor már visszamentem anyáékhoz hallani sem akartak rólam. Próbáltam felállni, csak hogy nem ment. Elhagytam a srácot és az utcán bóklásztam. Voltak nagyon beteg napjaim, amikor azt hittem végre meghalok és a bátyám mellé kerülhetek. De isten valamiért mindig megmentett engem. Rájöttem, hogy így nem élhetek. Elmentem ahhoz az irodához ahonnan kiküldtek több helyre, csak hogy sehol sem feleltem meg az elvárásoknak. Volt egy idő, míg egy idős öreg nénit gondoztam, de az sem tartott sokáig, hiszen a nénike meghalt. Szerencsére tudtam annyit spórolni, hogy most egy kis albérletben lakhattam mind addig, míg el nem fogyott a megtakarított pénzem. Az albérletből kidobtak és ismét az utcára kerültem. Jelenleg egy olyan lakásban lakok, amit az állam fizet nekem. Mihelyt lábra állok talán sikerül ismét egy csinos kis lakást keresnem.

-        Istenem.. Drágám, miért nem kerestél fel? Vagy miért nem próbálkoztál tovább a szüleidnél. Nem értem… és én hülye abba a tévhitben voltam, hogy te olyan boldog vagy nélkülem, hiszen egyszer sem kerestél miután elmentem. – csak most vettem észre hogy Louis könnyei potyogni kezdtek.

-        Ne bolondozz. Tudod mennyire hiányoztál te majom? Amikor hívtál az elején mindig letagadtam, hogy ott vagyok, hiszen nem akartam, hogy halld a hangomon, hogy teljesen a padlón vagyok. Eltaszítottalak magamtól, hogy te boldog lehess, ha már én nem vagyok az. De minden alkalommal néztelek titeket a tévében. Annyira büszke voltam rád, tudtam, hogy neked ott a helyed. Annyira boldog és felszabadult voltál. Én hittem azt hogy elfelejtettél, a későbbiekben pedig.. te híres lettél, a közeledbe se engedtek volna a testőrök. Úgy gondoltam az életed sokkal jobb nélkülem.

-        Ne bolondozz rád mindig lett volna időm. Rengetegszer gondoltam rátok. Azokra az évekre, hogy vagy most? – tudtam mire gondol. Lou-nak Jeremy volt a legjobb barátja.

-        Rosszul.. a tény hogy elvesztettem a másik felemet, felemészt. Nem tudok szabadulni a bűntudattól. Én tehetek mindenről, az én átkozott születésnapom volt, és engem akartak azok a barmok.. Ha ő nem szól közbe még most is élhetne.

-        Ezt most rögtön hagyd abba. Megértetted? Én is ugyan ezt csináltam volna az ő helyébe. Tudom jól, hogy te voltál a mindene. Szerinted hagyta volna, hogy az a két benga állat elvigyen téged és megerőszakoljon, vagy az isten tudja mit csináltak volna veled. Még bele gondolni is rossz. – egyre szorosabban ölelt magához. – Annyira sajnálom. Megígérem, hogy mostantól más lesz az életed. Ahogy megismered a srácokat ők is befogadnak és szeretni fognak. Anyukádék pedig meg fognak nyugodni, csak a gyász beszélt belőlük. Elvesztették a fiukat. Szeretnek téged, emlékszem anya is mennyit mesélte, hogy anyukád milyen büszke rád.

-        Reméljük, isten szóljon belőled. De már több mint 1 éve nem láttak, szerinted még fontos vagyok számukra?

-        Bízom benne. Egy anya a gyermekéért mindent megtenne. – Louis-nak igaza van. Egy anya bármit megtenne a gyermekéért. Én is ezért vagyok itt. Hogy helyrehozzam azt, amit elrontottam. És ha majd egyszer felnő a gyermekem nem fog rám haragudni ezért a baklövésemért…